KÖSZOE Bács-Kiskun megyei tagozatának tanácskozása
- A hirdetés mentése sikerült
KÖSZOE Bács-Kiskun megyei tagozatának tanácskozása
A napokban tartotta értekezletét a Köznevelési Szakértők Országos Egyesületének (KÖSZOE) Bács-Kiskun megyei tagozata. A helyszínt a Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája biztosította.
A résztvevőket Jakab Tamás megyei elnök és Tihor Lászlóné megyei titkár köszöntötte. Ezt követően elnök úr az Etikai Bizottság működéséről tájékozatta a résztvevőket, majd felkérte a tagokat, hogy az Etikai kódex létrehozásában segítsék a bizottság munkáját. Tihor Lászlóné beszámolt az országos egyesület és a megyei vezetés elmúlt évi összehangolt tevékenységéről. Figyelemre méltó előadásának az a része, melyben az egyesületi tagság létszámának növekedését mutatta be megyénként. Bács-Kiskun megye 27%-os növekedése kiemelkedő. Részletezte a megyei tagozat speciális helyzetét, tevékenységét. Szólt a 2015-ben induló tanfelügyeleti tevékenységről és a pedagógusminősítésről is. Megyénkből nyolc egyesületi szakérő vehetett részt az első körös, száz szakértő bevonásával szervezett képzésen. Ismereteiket trénerként adták tovább az év folyamán. Az értekezlet további részében Ágoston Tibor igazgató beszélt a szakképzés szabályozásának ellentmondásairól a gyakorlatban. Dudásné Szécsény Erika rövid tájékoztatást adott a TÁMOP 3.1.5/12-2012-001 számú projektről.
A beszámolók után kötetlen beszélgetés alakult ki a felvetett témákkal kapcsolatban.
2014. december 11. Tihor Lászlóné
megyei titkár
Nyugdíjas szakértők foglalkoztatása
- A hirdetés mentése sikerült
Nyugdíjas szakértők foglalkoztatása
2012. december 29-én megjelent a 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat, amely a nyugdíjasok közfoglalkozatásának korlátozásáról szólt (Magyar Közlöny 184. száma, 39032 oldal; 2012. december. 29. szombat).
A kormányhatározat következtében hamarosan megjelentek az egyesület postafiókjában azok az ímélek, amelyekben gyakorlott, elismert nyugdíjas szakértő kollégáink jelezték a problémát, és segítségkéréssel fordultak egyesületünkhöz.
2013. október 04-én levelet írtunk az EMMI közoktatásért felelős államtitkárához, DR. Hoffmann Rózsához, amelyben kértük segítségét, a probléma megoldásában. A levélről a 2013. október 07-én körlevélben tájékoztattuk kollégáinkat (a körlevél elolvasható ITT).
2014. augusztus 13-án a „a köznevelési szakértői tevékenység, valamint az országos érettségi vizsgaelnöki megbízás feltételeiről” (a köznevelési szakértők munkájával kapcsolatos) rendelettervezet véleményezésével kapcsolatban egyeztetést folytattunk az EMMI közoktatásért felelős államtitkárságán, ahol ismételten felmerült, a nyugdíjas szakértők foglalkoztatásának problémája.
45_2014 EMMI rendelet
- A hirdetés mentése sikerült
Kedves Kollégák!
Az alábbi linken megtekinthető Koháry Orsolya közoktatási szakértő értekezése a 45/2014. (X.27.) EMMI rendelet értelmezéséről. A dokumentum elérhető innen!
Kellemes tanulmányozást!
Jurecz Emil
268_2014 Kormányrendelet
- A hirdetés mentése sikerült
Kedves Kollégák!
Az alábbi linken olvasható Koháry Orsolya közoktatási szakértő értekezése a 268/2014 (XI.3.) Kormányrendeletből adódó feladatokról. A dokumentum elérhető innen!
Kellemes tanulmányozást!
Jurecz Emil
Regisztráció
- A hirdetés mentése sikerült
Kedves Kollégák!
Remélhetőleg sikerült elhárítani a regisztrációs problémát, a folyamat egyszerűbbé vált.
Hiba esetén mcbb@freemail.hu email címet használhatják.
Webmester
31. oldal / 33